Referenciáink

Sárospatak


A fő cél az volt, hogy a bűnmegelőzés szempontjából fontos területeket, illetve azokat a városrészeket kamerarendszerrel ellátni, ahol a város akár építészeti értékei, egyéb vagyonelemei vannak, vagy ahol jellemzőek voltak korábban ezek a bűnelkövetések.

"Innentől kezdve reményeim szerint – az így is – megfelelő közbiztonság még tovább javulhat. Hiszen azokat a lehetséges gócpontokat, ahol a mi rendeleteink szerint például a közterületen való alkoholos ital fogyasztása tilos, ezeket most mind látjuk a kameráknak köszönhetően. Szerettük volna azt a lehetőséget is kizárni, hogy Sárospatakra más területről bejövő bűnelkövetők érkezzenek, tehát ez a rendszer arra is alkalmas, hogy ezeket kiszűrjük.” – mondta Aros János polgármester

Eredmények

A térfigyelő kamerák felhelyezése után pár nappal máris megvolt a megvolt az első eredmény, a vizikapunál vandálokat tudtak beazonosítani.

Kérjen ajánlatot és spóroljon meg több millió forintot automata térfigyelő kamerarendszereinkkel!


Közbiztonsági térfigyelő kamerarendszer telepítésére vonatkozó igény esetén kérjük forduljon hozzánk bizalommal. INGYENES szaktanácsadással, helyszíni felméréssel és prezentációkkal állunk rendelkezésére.

Kérjen ajánlatot